A megvásárolt szerelem játszmája

 Az elvagyunk kapcsolatok a mai kor egyik leggyakoribb problémája.

Ahhoz, hogy jobban meg tudjuk érteni, miből ered és hogyan működik nagyon is találónak tűnik a munka és a párkapcsolat analógia. Amikor munkáról beszélünk, egyesek megalkudnak egy olyan mellett, amit nem annyira szeretnek, de biztosan el tudnak végezni és ezáltal kiszámíthatóvá válik számukra , mások folyamatosan váltanak az igazira várva. Vajon nem így tesz az emberek többsége, ha a párkapcsolatáról van szó?

Itt most nem arról beszélek, hogy mindenképp váltani kell és az igazira várni, hanem arról, hogy mindig fontos megvizsgálni a lehetőségeinket. A munka analógiájánál maradva, ha tisztában vagyunk a képességeinkkel és a lehetőségeinkkel és ezt megfűszerezzük a reális önismerettel (pl. mit szeretnénk, mi mellett tudunk elköteleződni, stb.), akkor ezek után már el tudjuk dönteni, hogy mit kell tennünk. A párkapcsolatnál is hasonló a helyzet. Én tanácsadóként is hasonlóképpen látom, hogy sokszor az önismereti hiányosság a ludas. De mire célzok azzal, hogy reális önismeret? Később kiderül.

Van egy mondás, miszerint „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” A párkapcsolat bizony minta, pontosabban séma, amit a szüleinktől tanulunk. Nem csak a választásainkban van hasonlóság, de bizony a kapcsolat működésében is (pl. konfliktusok megoldási módjában). Tanácsadói tapasztalataim szerint az emberek nagyon sokszor nem ismerik fel a szülőktől átvett viselkedéseket, így nem is tudnak különbséget tenni aközött, amit párjuk váltott ki bennük attól, amit gyermekkorukban átvettek. Egy egyszerű példával élve, ha a fiú gyermekkorában azt látta az apjától, hogy jobb mindig ráhagyni a nőre, ha veszekszik, mert úgysem tud „győztesként” kikerülni belőle, akkor bizony felnőve hasonló „megoldási módot” fog alkalmazni párjával szemben.

Mondjuk itt jön a csavar, hogy mivel az anyja sémájára választ, így nagyobb valószínűséggel fog olyan nőt választani („veszekedős típust”) , akinél alkalmazni tudja ezt a tanult viselkedést. Ilyen értelemben a kompromisszum is tanult viselkedés. Bizony sokszor a szüleinknél látott megoldatlan konfliktusokat cipeljük tovább mi felnőttként.

A napokban felkeresett egy középkorú férfi (nevezzük őt P-nek), aki nagyon el volt keseredve, mert a nő (legyen N), akit még mindig szeret elhagyta, pedig elmondása szerint ő mindig mindent megadott párjának, szerelmet, gondoskodás és anyagaikat egyaránt. Kiderült, hogy P olyan családból származik, ahol az anyuka és az apuka is egyaránt mindig mindent megtettek, sokszor erejük felett, hogy megadják egymásnak és gyerekeiknek azt, amire vágynak (szeretet is!). P-nek igazán boldog gyermekkora volt.

Ezzel szemben N gyermekkora már korán sem volt csodálatos, az apja nagyon ivott, az anyja pedig folyamatosan csalta a férjét, akitől aztán el is vált (egyébként azóta már több válása is volt). Mielőtt N elment, ezt a mondatott hagyta egyfajta magyarázat gyanánt: „Mindig is az volt, amit te akartál, folyamatosan meg kellett felelnem neked!” . Ez nagyon meglepte P-t, sehogyan sem értette, hogyan lehetséges ez, hiszen ő mindig mindent megtett, és folyamatosan csak a felesége igényeit leste, a sajátját pedig mindig figyelmen kívül hagyta.

Sajnos tény, hogy ha valakit elhanyagoltak gyermekként, akkor az felnőttként sokszor nehezen tud mit kezdeni az önzetlen szeretettel, amit feléje nyújtunk, hiszen nincsen rá eszköztára gyermekkorából. A másik ok pedig, amit mi szakemberek úgy hívunk, hogy „negatív jogosultság”. Nagyon nehéz kilépni abból a sémából, amit gyermekkorunkban kaptunk. Ha az embernek boldog gyermekkora volt, akkor felnőttként úgy érzi, hogy ezt majd mind ugyan így meg fogja adni a saját gyermekének, mert jogosult lett rá. Azonban jó tudni, hogy ha valaki mindezt gyermekként nem kapta meg (negatív jogosultság), akkor feljogosítva érzi magát arra, hogy ő se adjon. Nincs bűntudat, mert az igazságos világba vetett hit mozgat mindent.

Utóbbi esetben a lojalitás az egyedüli ellenszer. Vagyis ha el tudok köteleződni a párom iránt, mert úgy érzem, hogy rászolgált. Véleményem szerint ez csak úgy lehetséges, ha a két fél egyenlő, egyenrangú pozícióban van jelen a kapcsolatban, így az elköteleződés és a jogosultság is kölcsönös lesz. Vagyis ha P nem mindent készen tesz N elé, hanem az egyenrangúság elvén arra törekszik, hogy N is el tudjon köteleződni feléje, ezzel újraírható a gyermekkorban elszenvedett negatív jogosultság.

Ha te is tapasztaltál az életedben hasonló rossz sémákat, vagy jelenleg is nyomasztanak, akkor nézd meg mit lehet kicsit másképpen csinálni, hogy a sémáinkat felismerjük és változtatni tudjunk.

Részletekért kattints a Megnézem gombra!