A megcsalás játszmája

A megcsalás játszmája

Talán nincs olyan pasi vagy nő a világon, akit ne csaltak volna meg.

Sajnos annyi alacsony önismerettel rendelkező ember van, aki keresi önmagát, hogy ebből egyenesen arányosan következik az előbbi kijelentésem. Sokan észre sem veszik, hogy folyamatosan megcsalják a másikat. Miért is gondolom mindezt és milyen összefüggés van az önismeret és a megcsalás között? És egyáltalán mi számít megcsalásnak.

Nos ha az embernek nincs kellő tapasztalata a világban önmagáról, nem is lehet reális önismerete. És akinek nincs kellő mennyiségű infója magáról, több időt szentel a pénz és az információ gazdagság megszerzésére. A „nem élte ki magát” egyenlő a nincs kellő infója magáról, és a „több pénz több boldogság” ugyancsak azzal egyenértékű, hogy valaki nem tudja, mi tenné boldoggá.

Az a munkamáiás férfi, a nőhöz hasonlóan szintén magányos a párkapcsolatban és azért dolgozik reggeltől estig. Persze becsaphatja magát és ráfoghatja, hogy a pénzért csinálja és azért, hogy mindent meg tudjon adni a családjának, de valójában ez hazugság.

Én a kauzalitásban (ok-okozat) hiszek és éppen ezért rendszer szinten gondolkodok. Vagyis minden hat mindenre. A munkamániás pasi vajon mit kezdene magával és a családjával, ha egész nap otthon kellene maradnia? Megmondom. Előbb vagy utóbb rájönne, hogy mennyi mindenből kimarad és mennyi mindent nem tud az otthoni dolgokról (háztartás, gyerekek szokásai, stb.) és emiatt magányosan érezné magát. Tanácsadói tapasztalataim szerint nagyon sok ember menekül munkába párkapcsolati problémái elől (sokszor persze nem tudatosan). Vagyis azért dolgozik annyit, mert magányos és a munkamániája sajnos ezt még jobban elmélyíti, vagyis még magányosabbá teszi.

Hiányzik a kapcsolatban az intimitás, akkor nagyobb valószínűséggel keres egyik vagy másik fél egy harmadik szereplőt az életébe. A harmadik szereplő pedig lehet személy, tárgy (pl. pénz) vagy akár cselekvés (pl. hobbi, munka, kényszertünet) is. És ebből fakadóan megcsalásnak számít bármely harmadik szereplővel való túl sok „együttlétünk”.

Nagy hibát követ el az, aki csak a másik „személyt” (mint mondtam ez lehet akár tárgy vagy cselekvés is) hibáztatja azért, mert magányos a párkapcsolatában vagy megcsalták. Mivel minden mindennel összefügg (kauzalitás), így sem egyik, sem másik nem hibás önmagában, csakis együtt.

Ha meg akarjuk oldani a problémát, akkor ennek lépései:

1. Nézzünk mélyen magunkba, mi mit ronthattunk el, hogy ez kialakulhatott és mindezt mondjuk is el a párunknak.
2. Kérjük meg partnerünket, hogy ugyanezt Ő is tegye meg.
3. Tűzzenek ki közösen új célokat, amik mellett mindketten egyaránt el tudnak köteleződni.
Olykor előfordul, hogy a párkapcsolatot olyan gyermekkori sémák mérgezik, amiket felnőttként játszunk partnerünkkel. Mivel ezek nem tudatosak, így sokszor nem is kerülnek belátásra. Ha azt érezzük, hogy az a párkapcsolati probléma már nem először fordul velünk elő, vagyis már több korábbi partnerünkkel előjött, érdemes a rossz sémáinkat is feltérképezni és fókuszáltan dolgozni magunkon.

Ha szeretnéd érteni a benned zajló folyamatokat, akkor kattints a megnézem gombra és nézd meg hogyan tudok segíteni neked!

Miért kell kizárni a barátaimat a párkapcsolatomból?

Miért kell kizárni a barátaimat a párkapcsolatomból?

Párkapcsolati probléma

Úgy látom, hogy egyre több párkapcsolat szigetelődik el a környezetétől, jó vastag falakkal körbevéve magukat és ez hiba. Leépítenek minden régi barátságot és nem törekednek arra sem, hogy új, közös barátokat szerezzenek. Ezáltal túl merevek lesznek, nehezen kommunikálnak kifelé, és ami a legfontosabb, hogy probléma esetén nincs támogató háttér.

Ugyanakkor az is hiba, ha túl vékonyak a határok a pár és a környezetük között, hiszen ebben az esetben meg az intimitása sérül és egy nagy átjáró ház lesz az életük. Ilyenkor mindenki túl kompetensnek érzi magát, hogy a pár életébe beleszóljon és mivel szabadon közlekednek, így rendszerit ezt meg is teszik.
Az se jó, ha nincsenek barátok, de az is baj, ha túl sok van. Azonban, fontosak a barátok, mert Ők kiegészítik mindazt a hiányt, amit esetleg a párkapcsolat nem tud megadni (pl. egy kis pletyózás, sörözés, perverz viccek mesélése, shoping láz és még sorolhatnánk attól függően, hogy kinek mire van igénye). Azzal, hogy ezek az igények is kielégülnek, még erősebbé válhat a kapcsolatunk párunkkal, hiszen nem nyomjuk rá a hiány okozta feszültséget.

Korábban már arról is írtunk, hogy bizony sok esetben szerepeket játszunk, amiket a külső elvárások (szerep okozta elvárások) irányítanak pl. munkahelyen-jó dolgozó, utcán-jó polgár. Ehhez hasonlóan a párkapcsolatban és a családban is vannak szerepek: jó feleség/férj, jó anya/apa, amiket jólesik néha letenni és csak úgy elleni a barátokkal. Így tudjuk megőrizni saját identitásunkat, a „mi” identitás (párkapcsolati) mellett, ezáltal új erőt meríthetünk (pl. a barát mellett nyugodtan beszélhetek arról a hobbimról, ami páromat nem érdekli).

Vajon miért is merülünk bele olyan nagyon a kapcsolatunkba… Mint azt már több cikkünkben is olvasható, a párkapcsolatainkban szülői sémákat követünk, így sokszor aszerint alakítjuk, ahogyan azt szüleiktől látjuk. Azonban a szüleink esetében a gyermek(ek) születése után új teendők adódnak, amik leszűkítik a pár mozgásterét, kevesebb idejük lesz kimozdulni és találkozni régi barátokkal. Mi már ezt az „új rendszert” látjuk, ezt vesszük természetesnek és követendő mintának.

A fiatal vagy gyermek nélküli párkapcsolat azonban egy idő után kezd ellaposodni, akár kicsit unalmassá is válhat, mivel egyre jobban kezdjük meg és kiismerni partnerünket, nem alakulnak új szerepek.

Összegzés:

Igen is szükség van barátokra a párkapcsolat mellet, akik megadva mindazt, ami esetleg hiányzik a kapcsolatunkból, támogatást és visszajelzéseket is tudnak adni kapcsolatunk működéséről.

Ha ezek a minőségi barátok és visszajelzés most hiányoznak az életedből, akkor érdemes nyitni a külvilág felé. Egy nagyon jó alternatíva a sémád megtörése.

Ha szeretnél többet olvasni a témában akkor kattints a gombra.

Az elengedés pszichológiája

Az elengedés pszichológiája

Miért nehéz szakítás után?

Amikor szakítunk vagy velünk szakítanak, bizony sokszor önámításba kezdünk, hogy a kudarcot és a vele járó fájdalmat könnyebben el tudjuk viselni. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a lassan harmincas éveiben járó fiatal, aki nem mer elköltözni a szülői házból, azzal ámítja magát, hogy azért lakik még mindig otthon, mert fél egyedül hagyni szüleit. Valójában attól fél, hogy ő nem fog tudni boldogulni az életben. Elengedés egyenlő önbecsapás. elengedés

Merre ne menjünk el

Az önbecsapás talaján egyesek heves tagadásba és hárításba kezdenek. Úgy érzik, hogy mindenről a másik tehet, így arra várnak, hogy egyszer majd bekopogtat bocsánatot kérve. De az is egyértelműen a feldolgozatlan szakítás jele, ha erős haragot érzünk a másik iránt és nem tudunk neki megbocsájtani. Bizony mindkét típus magában hordozva a feldolgozatlan veszteséget erősen hajlamos arra, hogy a múltban ragadva ezt a szerelmet keresse az újabb és újabb partnereiben.

Amit kell felismerni:

Amikor sorozatos kudarcok érnek minket a párkereséseink során, érdemes végiggondolni, hogy vajon melyek azok a tipikus “hibák”, amiket mindig elkövetünk. Ha látjuk, mit rontunk el, később kisebb eséllyel lépünk ugyan abba a folyóba. Ezt követően vegyük szemügyre, hogy van-e olyan tulajdonság, ami a legtöbb eddigi partnerünkben közös volt. Ha igen, akkor álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig, ki az, aki először eszünkbe jut róla. Végül ismerjük be magunknak, hogy bizony még nem vagyunk túl azon a szerelmen, és ha nem látjuk esélyét annak, hogy azzal a személlyel újrakezdjük, akkor bizony próbáljuk meg elengedni.

 

A Séma:

Valójában azzal, hogy újra és újra játsszuk a forgatókönyveinket az újabb és újabb kapcsolatainkban, kicsit be is bizonyítjuk magunknak, hogy az a kapcsolat, amit olyan nehezen engedünk el a múltban, tulajdonképpen tényleg nem működik. Hiszen szimbolikusan újra és újra esélyt adtuk neki, de végül mégsem működött.

 

Mi a megoldás? Cselezd ki a bukkanókat bizonytalanság és kétségek nélkül!

A hárítás és a bűnbakképzés, hasonlóan a régi helyek felkereséséhez bizony önbecsapáshoz vezet, ez pedig játszmákat eredményez. Csak akkor leszünk képesek továbblépni, ha felismerjük a “rossz” sémáinkat és elengedjük ezeket a játszmákat és nyitni tudunk a világ felé.

Ha szeretnéd felismerni és hátra hagyni a “rossz” párkapcsolati játszámkat, akkor Aknamentesítsd a párkapcsolatodat!

 Hogyan? Kattints a gombra  és nézd meg.

Párkapcsolat és magány

Párkapcsolat és magány

Magányosan a párkapcsolatban.. és a kiút

 

Az ember társas lény, ezért törekszünk baráti és szerelmi kapcsolatokra. Ez is egy, a legfontosabb szükségleteink közül, hiszen az életben maradásunkat szolgálja. Leegyszerűsítve a barátok a „többségben az erő”, a szerelem pedig az „utódról való gondoskodás” elvén alapul. Ha éhesek vagyunk, feszültek leszünk és ez a belső nyomás arra ösztönöz bennünket, hogy élelem után nézzünk. Ehhez hasonlóan, ha a kapcsolatainkban nincs meg az egyensúly, ami a bizalomra, a törődésre és a tiszteletre épül (egyesek ezt nevezik harmóniának), akkor konfliktusok jelentkeznek. Vagyis nem csupán „elvagyunk kapcsolatokra” van szükségünk, hanem „minőségi kapcsolatokra”.

A magány érzése több mindenből táplálkozhat. A sok elvárás, amik kívülről mérgeznek bennünket (társadalmi, munkahelyi, családi,stb.) magukban hordozzák a frusztráció veszélyét, ezt követően pedig hajlamosak vagyunk bezárkózni, ami otthon távolságot teremt a többi családtaggal szemben. Ugyanakkor számos kapcsolat a megszokás miatt egy idő után ellaposodik, unalmassá válnak a közösen eltöltött napok és egyre nagyobb hangot ad a magányosság érzése. Pedig vegyük észre, a közös élet új színt is visz a kapcsolatba, új közös célok, álmok jönnek, amelyek során a pár mindkét tagja változik.

A változás persze fejlődéssel jár, s ha nem tudjuk lekövetni a másikban zajló változásokat, akkor lemaradunk, eltávolodunk és magányossá válhatunk. Utóbbi elkerülése céljából fontos, hogy merjük megmutatni saját álmainkat, terveinket és akarjuk megismerni a másik vágyait és félelmeit is.

A gyermeket nevelő pár esetén pedig sokszor elviszik a gyerekek a fókuszt, és megfeledkeznek a férfi-női igényekről. A gyerek megszületése után már csak anya és apa szerepeket visznek és a férj, feleség igényei háttérbe szorulnak, majd szép lassan el is tűnnek. Majd amikor a gyerek(ek) kirepül(nek), nem tudnak mit kezdeni a másikkal, és ha nem találnak újra egymásra, akkor bizony magányosan élik tovább hétköznapjaikat.

Az intimitás és a közelség játszmája arról szól, hogy attól hogy együtt vagyunk a másikkal még nem lesz intim a pillanat, mégis sokszor azonos élményként éljük meg, aztán nem értjük, miért nem működik. A lényeg, hogy önmagam tudok-e lenni a másik mellett. Ehhez első lépésben el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és nem a másik elvárásainak megfelelően kell viselkednünk. Ha ez megvan, akkor a második lépés, mutassuk meg magunkat, fedjük fel valódi arcunkat, vágyainkat, félelmeinket. Ha mindez elfogadásra talál a másik személyben (3. lépés), akkor megvalósul az intimitás, vagyis a teljes értékű, bizalmas, bensőséges és meghitt pillanat.

Ha többet szeretnél tudni a párkapcsolati sémákról, akkor kattints a “Tovább olvasom” gombra!

A megvásárolt szerelem játszmája

A megvásárolt szerelem játszmája

 Az elvagyunk kapcsolatok a mai kor egyik leggyakoribb problémája.

Ahhoz, hogy jobban meg tudjuk érteni, miből ered és hogyan működik nagyon is találónak tűnik a munka és a párkapcsolat analógia. Amikor munkáról beszélünk, egyesek megalkudnak egy olyan mellett, amit nem annyira szeretnek, de biztosan el tudnak végezni és ezáltal kiszámíthatóvá válik számukra , mások folyamatosan váltanak az igazira várva. Vajon nem így tesz az emberek többsége, ha a párkapcsolatáról van szó?

Itt most nem arról beszélek, hogy mindenképp váltani kell és az igazira várni, hanem arról, hogy mindig fontos megvizsgálni a lehetőségeinket. A munka analógiájánál maradva, ha tisztában vagyunk a képességeinkkel és a lehetőségeinkkel és ezt megfűszerezzük a reális önismerettel (pl. mit szeretnénk, mi mellett tudunk elköteleződni, stb.), akkor ezek után már el tudjuk dönteni, hogy mit kell tennünk. A párkapcsolatnál is hasonló a helyzet. Én tanácsadóként is hasonlóképpen látom, hogy sokszor az önismereti hiányosság a ludas. De mire célzok azzal, hogy reális önismeret? Később kiderül.

Van egy mondás, miszerint „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” A párkapcsolat bizony minta, pontosabban séma, amit a szüleinktől tanulunk. Nem csak a választásainkban van hasonlóság, de bizony a kapcsolat működésében is (pl. konfliktusok megoldási módjában). Tanácsadói tapasztalataim szerint az emberek nagyon sokszor nem ismerik fel a szülőktől átvett viselkedéseket, így nem is tudnak különbséget tenni aközött, amit párjuk váltott ki bennük attól, amit gyermekkorukban átvettek. Egy egyszerű példával élve, ha a fiú gyermekkorában azt látta az apjától, hogy jobb mindig ráhagyni a nőre, ha veszekszik, mert úgysem tud „győztesként” kikerülni belőle, akkor bizony felnőve hasonló „megoldási módot” fog alkalmazni párjával szemben.

Mondjuk itt jön a csavar, hogy mivel az anyja sémájára választ, így nagyobb valószínűséggel fog olyan nőt választani („veszekedős típust”) , akinél alkalmazni tudja ezt a tanult viselkedést. Ilyen értelemben a kompromisszum is tanult viselkedés. Bizony sokszor a szüleinknél látott megoldatlan konfliktusokat cipeljük tovább mi felnőttként.

A napokban felkeresett egy középkorú férfi (nevezzük őt P-nek), aki nagyon el volt keseredve, mert a nő (legyen N), akit még mindig szeret elhagyta, pedig elmondása szerint ő mindig mindent megadott párjának, szerelmet, gondoskodás és anyagaikat egyaránt. Kiderült, hogy P olyan családból származik, ahol az anyuka és az apuka is egyaránt mindig mindent megtettek, sokszor erejük felett, hogy megadják egymásnak és gyerekeiknek azt, amire vágynak (szeretet is!). P-nek igazán boldog gyermekkora volt.

Ezzel szemben N gyermekkora már korán sem volt csodálatos, az apja nagyon ivott, az anyja pedig folyamatosan csalta a férjét, akitől aztán el is vált (egyébként azóta már több válása is volt). Mielőtt N elment, ezt a mondatott hagyta egyfajta magyarázat gyanánt: „Mindig is az volt, amit te akartál, folyamatosan meg kellett felelnem neked!” . Ez nagyon meglepte P-t, sehogyan sem értette, hogyan lehetséges ez, hiszen ő mindig mindent megtett, és folyamatosan csak a felesége igényeit leste, a sajátját pedig mindig figyelmen kívül hagyta.

Sajnos tény, hogy ha valakit elhanyagoltak gyermekként, akkor az felnőttként sokszor nehezen tud mit kezdeni az önzetlen szeretettel, amit feléje nyújtunk, hiszen nincsen rá eszköztára gyermekkorából. A másik ok pedig, amit mi szakemberek úgy hívunk, hogy „negatív jogosultság”. Nagyon nehéz kilépni abból a sémából, amit gyermekkorunkban kaptunk. Ha az embernek boldog gyermekkora volt, akkor felnőttként úgy érzi, hogy ezt majd mind ugyan így meg fogja adni a saját gyermekének, mert jogosult lett rá. Azonban jó tudni, hogy ha valaki mindezt gyermekként nem kapta meg (negatív jogosultság), akkor feljogosítva érzi magát arra, hogy ő se adjon. Nincs bűntudat, mert az igazságos világba vetett hit mozgat mindent.

Utóbbi esetben a lojalitás az egyedüli ellenszer. Vagyis ha el tudok köteleződni a párom iránt, mert úgy érzem, hogy rászolgált. Véleményem szerint ez csak úgy lehetséges, ha a két fél egyenlő, egyenrangú pozícióban van jelen a kapcsolatban, így az elköteleződés és a jogosultság is kölcsönös lesz. Vagyis ha P nem mindent készen tesz N elé, hanem az egyenrangúság elvén arra törekszik, hogy N is el tudjon köteleződni feléje, ezzel újraírható a gyermekkorban elszenvedett negatív jogosultság.

Ha te is tapasztaltál az életedben hasonló rossz sémákat, vagy jelenleg is nyomasztanak, akkor nézd meg mit lehet kicsit másképpen csinálni, hogy a sémáinkat felismerjük és változtatni tudjunk.

Részletekért kattints a Megnézem gombra!